Sziasztok,

Úgy tűnik, a heti blogolást lassan felváltja a havi poszt. Elfogyott a kezdeti írásba vetett lelkesedésem, viszont a jó hír, hogy Svájc még mindig annyira király hely, hogy a hely iránti érzéseim legalább nem hagytak alább ... :D 

Erről jut eszembe valami, amit nagyon tisztelek a svájci emberekben. Annak ellenére, hogy itt élnek születésüktől fogva, még mindig ugyanolyan csodálattal tudnak beszélni a varázslatos helyekről, és ugyanúgy megállnak lefotózni a naplementét, tavat, hegyet, madarat,virágot, mint a turisták, azt mondják ezt nem lehet megunni. Nincs persze itt sem kolbászból a kerítés (az igazat megvallva egyáltalán nincs kerítés :) , hogy ilyen közhellyel éljek rögtön az elején, de én úgy gondolom, hogy a földrajzi adottságok és a gazdasági viszonyok mellett, az emberek életszemlélete, élethez való hozzáállása nagyon sokat dob az életszínvonalon itt. Nagyon tudják, hogy hogyan élvezzék ki az apró örömöket, rengeteg időt töltenek a szabadban a családjukkal, minőségi , egészséges ételeket esznek, nagyon keveset idegeskednek, és még sorolhatnám, rengeteg olyan dolog van, ami apróságnak tűnhet, mégis megszépíti az életüket.

Na, de rá is térnék a mai blog témájára, ami Svájc olasz részéről fog szólni (ahol egyébként júliusban voltunk, tehát abszolút aktuális. :) 

Egy hosszú hétvégét töltöttünk Luganoban, ami már szinte egy kis Olaszország, de valahogy mégis lehet érezni, hogy még Svájcban vagy. A munkatársaim javaslatára vonattal indultunk útnak, ugyanis hétvégente az autópályán óriásdugók alakulnak ki, mert mindenki a napfélyes Ticino-ban akarja tölteni a szabadidejét. (M7-es feeling)
 A vonat a híres Gotthard-alagúton halad át, de szerencsére még nem adták át a vasúti közlekedésnek az egész alagutat, így meg tudtuk csodálni a tájat a 2,5 óra utazás alatt.  Annyira szép volt a környezet, hogy mindenki annyiból állt ki, hogy fotózott az ablakon keresztül, majd jött egy alagút, akkor elrakta a telefont, majd mikor kiértünk az alagútból újból előkapták :D
A munkatársaim azt is ajánlották, hogy svájci vonattal menjünk és ne olasszal, mert igenis van különbség. (az olasz szinte mindig késik) Ezt az állítást azóta több más forrás is megerősítette.

A szállodánkat egyébként igen pragmatikus módon válaszottam ki: Booking.com- Lugano-hotel-legolcsóbb előre. Úgy voltunk vele, hogy csak legyen hol aludni, illetve reggelizni a többi mindegy, úgysem a hotelben fogjuk tölteni a napok nagy részét. A kiválasztott hotel nagyon közel volt a vasútállomáshoz, így nem sokat kellett gyalogolnunk és hamar rá is találtunk. Megkerestük a bejáratot, ahol mondták, hogy a másik részbe szól a foglalásunk, így átkísérnek minket. Tehát fogtuk a csomagokat és átsétáltunk a diákszállóról egy kívülről is igen impozáns hotelbe, a pálmafákkal és medencével tarkított óriási udvaron keresztül. Nem tudom minek köszönhettük, hogy végül ebbe a részbe kerültünk, de azért örültünk neki nagyon. :) Rögtön feltűnt, hogy mennyivel máshogy beszélnek az emberek itt az olasz részen. Természetesen a fő nyelv az olasz- vagy svájci olasz, de beszélnek angolul, németül és franciául is, ahogy egész Svájcban, csak mindegyiken érződik az erős olasz akcentus.

Miután lepakoltunk, azonnal a nyakunkba vettük a várost, először is kerestünk egy éttermet, ahol megebédelhettünk. Igazi autentikus olasz pizzát ettünk, ami egy verébnek is nagyon megtetszett, így lépten-nyomon bele akart csipegni... :) Itt sikerült hoznom a formámat, mert amikor elkértük a számlát a pincér a “can we have the bill please” mondatot úgy értette, hogy coffee , ami nekem valamiért nagyon vicces volt abban a pillanatban, így először megpróbáltam elfojtani a nevetést, aminek következtében a remegő számból egyszer csak kitört a röhögés, amit a pincér annyira nem díjazott, hogy még a számlát is durcizva hozta ki.
Ezután felkerestük  az egyik legnagyobb és legszebb parkot, és ott sétálgattuk a tó mentén. Erről láthattok most pár képet:

Azt hiszem magukért beszélnek ismét a képek, elképesztően szép volt és nagyon mediterrán. A kapu volt az egyik kedvencem, viszont azért olyan a kép mintha le lenne vágva, mert ott ült egy bácsi a sarkában, akire mérges is voltam, hogy miért nem tudott máshova ülni :D

A park nagyon tiszta és rendezett volt és olyan praktikus dolgok is fellelhetőek ott, mint az ivókutak , napozó-pihenő ágyak illetve egy kisebb „könyvtár” is, ahonnan nyugodtan elvihetted a könyvet, ha a parkban szerettél volna olvasni.

A másnapi program a Monte Salvatore hegy meghódítása volt. Eredetileg úgy terveztük, hogy gyalog megyünk fel, viszont épp 11-12 körül értünk oda a legnagyobb melegben, így jobbnak láttuk ha mégis a fogaskerekűt választjuk. Igazán jó döntésnek bizonyult ez, mert csak a lefelé tartó gyalogtúra volt kb. 2 óra, köves, rögös hegyi útvonalon. Itt jöttem rá, hogy a futócipő és a túracipő között mekkora különbség van, miután hatodjára ment ki a bokám :D

Ez a látvány fogadott minket a hegycsúcson:

Azóta is ez a hely az elsőszámú kedvencem. :)

Délután ejtőztünk kicsit a hotel medencéjében, ahol felfedeztük, hogy a pultos srác magyarul telefonál. Laci amikor odament hozzá azzal, hogy  : „Szia, két sört szeretnék kérni” nem kis meglepetést okozott neki. Elmesélte a fiú, hogy nagyon-nagyon ritkán járnak erre magyarok és milyen jó volt, hogy tudnak egy kicsit beszélgetni. Hasonlóan jól vélekedett az országról, ahogy mi is.
Az idilli csevejnek egy svájci néni vetett véget, aki Aperol Spritzet szeretett volna vinni a barátnőinek (kb. 6 fős nyugdíjas néni gyülekezet) Sajnos ezt az italt csak a benti pultnál lehetett kapni, de a néni nem volt rest és annak ellenére, hogy szerintem 70 év körüli lehetett a mama, simán bement és tálcán kihozott egy csomó Aperol Spriztet meg sört. Sajnos a legvégén sikerült leborítania a cél előtt pár poharat, amin nagyon jól szórakoztak :D  Mondtam én, hogy tudnak élni itt az emberek ;)

A vacsoránál is érződött, hogy az olasz részen vagyunk, mert mindenáron proseccot akartak ajánlani, mondjuk semminek nem vagyunk az elrontói így el is fogadtuk. J

Este lementünk megnézni egy kis részt a jazz fesztiválból illetve valami food feszt féleség is volt, de nagyon fura alakok voltak az utcán, meg az egész nem volt valami lebilincselő, így nem sokáig maradtunk.

Összességében egy nagyon- nagyon jó élmény volt, bármikor visszamennénk! :)

Köszi, ha elolvastátok!