A közbiztonságról annyit, hogy hétfő délelőtt pakoltam ki a csomagokat az autóból és minden a helyén volt. Közben azon gondolkodtam, így, hogy Zuglóból-Zugba költöztünk, lehet, hogy érdemes lenne a keresztnevemből is elhagyni a 4 lábú, páratlan ujjú patás háziállatot szimbolizáló betűket és ennek mintájára Lászlóról-Lászra változtatni azt. Ig-nobel díjat (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ignobel-d%C3%ADj) érő gondolataim világából gyerekzsivaj és kiabálás zökkentett ki. A nyitott ablakon át kiáramló zajokból ismerős szavakat véltem felfedezni, magyarok!-állapítottam meg-majd folytattam a pakolást. Lelki békém megtalálása érdekében megnéztem a szomszéd ház postaládáit és két magyar családot is felfedeztem. (Azóta személyesen is találkoztunk és kiderült, hogy a közvetlen környékünkön 4-5 magyar család él).

A délután folyamán belevetettük magunkat a svájci bürokráciába, meglátogattuk a Bevándorlási Hivatalt (Amt für Migration), ugyanis alapvetően magyar állampolgárként hivatalosan 3 hónapot tölthet az ember Svájcban. Az ügyintézés viszonylag gyorsan ment, bár ez annak köszönhető, hogy minden előzetesen bekért dokumentumot sikerült beszereznünk (ez kb. 10 tételes lista), továbbá köszönet illeti helyi segítőnket, Luzia-t is, aki nélkül sokkal nehezebb dolgunk lett volna az ügyintéző hölggyel. A tartózkodási engedélyem az ügyintézés napját is beleszámítva a 4. napon már a postaládában várt, sajnos ezen a téren nagyon le vagyunk maradva az itteni állapotokhoz képest. Egy hét múlva az atomtámadás ellen védő ingyenes jód tabletták kuponjait is kipostázták (bárcsak tudott volna erről az atombunkert építő Szalacsi-Árpád páros is, rengeteg munkát megspórolhattak volna).

Ügyintézéssel kapcsolatban még a posta, amit meg tudok említeni, itt péntek délután fél 5 körül jártunk. A folyamat gyorsaságát jellemzi, hogy még ki sem jött teljesen a sorszám az automatából, már villogott is a kijelzőn a számunk. A pultnál további masszív 1 percet töltöttünk el, szóval az ügyintézés nagyon olajozottan működik.

Néhány mondat erejéig Zugról is értekezem. Zug neve állítólag a „Fischzug” (halfogás hálóval) kifejezésből származik, utalva ezzel az első lakók élelemszerzésének módjára. A város Svájc legkisebb (területét tekintve) kantonjának a központja. Néhány adat Zug kantonról:

• lakossága kb. 120 ezer főre tehető,
• 600 farm található itt, területük átlagosan 18 ha,
• 551 km túraútvonallal és 145 km kerékpárúttal rendelkezik,
• az átlagos életkor 41 év,
• a legalacsonyabb földrajzi magasság 388 m, a legmagasabb 1580 m.

Mellesleg a kukorica elég gyehennás errefelé.

Ami számomra érdekes és meglepő, hogy kb. 130 különböző nemzetiségű ember él itt, szóval elég multikulti. A lakosság többsége német anyanyelvű, de szerencsénkre majdnem mindenki tud angolul. Az eredeti német nyelvet (Hochdeutsch) csak írásban használják, élőszóban egészen másképp kommunikálnak. Ami eddig feltűnt, hogy nagyon sok szó végéhez hozzáteszik a –li végződést, de erről majd egy későbbi bejegyzésben bővebben is írunk.

További érdekesség, hogy Zug a legjobbak között van az egy főre jutó bejegyzett cégek számát tekintve, ez az alacsony adókulcsoknak köszönhető (ennek részleteire most nem térek ki, talán később egy külön posztban). Zug egyébként teljesen beleillik a svájci tájról kialakított sztereotípiába: az élénkzöld színű mezőkön, dombokon legelő állatok mellett található a közelben tó (Zugersee) és hegy is (Zugerberg), igen, nagyon fantáziadús elnevezések.

A lakás a városházától és a tóparttól kb. 600 m-re van és 30 m a szintkülönbség a két hely között, szóval nekem, alföldön nevelkedett embernek ez már komoly kihívást jelent. Otthon a pince mellé alaptábort is építettünk, ahol felkészülhettünk a felfelé vezető útra, mondjuk a pincékben a feljutást serpa és oxigénpalack helyett jobb helyeken is csak PB gázpalack és bor segíti.

Visszatérve a tárgyhoz, az időjárás mostanában nem kedvez a kültéri programoknak és bár az eső lába már Damoklész kardjaként lógott felettünk, ennek ellenére többször is voltunk sétálni és bringázni is, igaz az eső is elkapott minket, már csak extrém körülmények között szeretünk utazni. Séta közben felfedeztünk a város utcájáról egy erdőn át vezető utat is, többek között erről is láthattok itt képeket.

Itt találkoztunk legújabb kis barátunkkal, aki nem mutatkozott be, így nem tudjuk pontosan hogy hívják, mindenesetre nagyon szép volt és egyáltalán nem ijedt meg tőlünk. (Keresd a madarat! játék):

Az egyik túránk során fedeztük fel ezt a hidat is, ahova még vissza fogunk térni (plexin keresztül fotózva):

Megejtettük az első közös bevásárlást is. Ahogy arról már Eszter is írt korábban az árak jóval magasabbak, mint otthon. Ennek mértéke termékenként változó, pl. elektronikai cikkek kb. annyiba kerülnek, mint otthon, de az élelmiszerek között nagy szórás tapasztalható, pl. a banán 2,7 Fr/kg-os, míg a cseresznye 14 Fr/kg-os áron vehető meg. Kisboltok errefelé nem igazán vannak, a nagyobb áruházak közül eddig ezeket láttam: Coop, Migros, Spar. A plázákban nagyjából ugyanazok az üzletek vannak, mint otthon, az óraboltok túlsúlyától eltekintve. Az üzletekben kapható árucikkek az emberekhez hasonlóan szintén elég változatos származásúak pl. tojás (német), tej (svájci) - sok más külföldi országhoz hasonlóan tejföl és túró itt sincs. Vettünk még krumplit is, ebből izraeli került a kosárba, gondoltam megspórolom a hámozást (hátha metélt-elnézést kérek, szakmai ártalom, hogy mindent igyekszem optimalizálni) de tévedtem, volt héja, ezért legközelebb egyiptomit vettünk. Nem, az sem volt piramis alakú. Hasonlóan az otthoni üzletekhez az áruelválasztó rudat itt sem tudtam megvenni, hiába tettem a szalagra, a pénztáros mindig visszatette a helyére :(. Találtunk magyar terméket is, meglepő módon csirkemell volt, akciósan 12Fr/kg áron lehetett hozzájutni, ami kb. feleannyi volt, mint a legutóbb vásárolt svájci hús ára. Összehasonlítottam a két címkét, a drágábbik állatbarát körülmények között tartott állatokat, ezáltal boldog csirkéket tartalmazott, a magyar árun nem volt ilyen infó, ezek szerint a magyar csirkék nem boldogok, bár ha jobban belegondolok valóban nem láttam még kacagó csirkét...

Mára ennyi, a következő részben szó lesz a svájci szokásokról és kiderül, hogy miben vagyunk jobbak a svájciaknál.

Zárszó:

Svájcban nemrégiben került átadásra a világ leghosszabb és legmélyebben fekvő vasúti alagútja, a Gotthard-alagút (57 km hosszú, ~3500 mrd Ft költségvetésű), ez majdnem akkora szenzáció volt, mint a felcsúti kisvasút átadása.