Sziasztok,

Úgy tűnik, a heti blogolást lassan felváltja a havi poszt. Elfogyott a kezdeti írásba vetett lelkesedésem, viszont a jó hír, hogy Svájc még mindig annyira király hely, hogy a hely iránti érzéseim legalább nem hagytak alább ... :D 

Erről jut eszembe valami, amit nagyon tisztelek a svájci emberekben. Annak ellenére, hogy itt élnek születésüktől fogva, még mindig ugyanolyan csodálattal tudnak beszélni a varázslatos helyekről, és ugyanúgy megállnak lefotózni a naplementét, tavat, hegyet, madarat,virágot, mint a turisták, azt mondják ezt nem lehet megunni. Nincs persze itt sem kolbászból a kerítés (az igazat megvallva egyáltalán nincs kerítés :) , hogy ilyen közhellyel éljek rögtön az elején, de én úgy gondolom, hogy a földrajzi adottságok és a gazdasági viszonyok mellett, az emberek életszemlélete, élethez való hozzáállása nagyon sokat dob az életszínvonalon itt. Nagyon tudják, hogy hogyan élvezzék ki az apró örömöket, rengeteg időt töltenek a szabadban a családjukkal, minőségi , egészséges ételeket esznek, nagyon keveset idegeskednek, és még sorolhatnám, rengeteg olyan dolog van, ami apróságnak tűnhet, mégis megszépíti az életüket.

Na, de rá is térnék a mai blog témájára, ami Svájc olasz részéről fog szólni (ahol egyébként júliusban voltunk, tehát abszolút aktuális. :) 

Egy hosszú hétvégét töltöttünk Luganoban, ami már szinte egy kis Olaszország, de valahogy mégis lehet érezni, hogy még Svájcban vagy. A munkatársaim javaslatára vonattal indultunk útnak, ugyanis hétvégente az autópályán óriásdugók alakulnak ki, mert mindenki a napfélyes Ticino-ban akarja tölteni a szabadidejét. (M7-es feeling)
 A vonat a híres Gotthard-alagúton halad át, de szerencsére még nem adták át a vasúti közlekedésnek az egész alagutat, így meg tudtuk csodálni a tájat a 2,5 óra utazás alatt.  Annyira szép volt a környezet, hogy mindenki annyiból állt ki, hogy fotózott az ablakon keresztül, majd jött egy alagút, akkor elrakta a telefont, majd mikor kiértünk az alagútból újból előkapták :D
A munkatársaim azt is ajánlották, hogy svájci vonattal menjünk és ne olasszal, mert igenis van különbség. (az olasz szinte mindig késik) Ezt az állítást azóta több más forrás is megerősítette.

A szállodánkat egyébként igen pragmatikus módon válaszottam ki: Booking.com- Lugano-hotel-legolcsóbb előre. Úgy voltunk vele, hogy csak legyen hol aludni, illetve reggelizni a többi mindegy, úgysem a hotelben fogjuk tölteni a napok nagy részét. A kiválasztott hotel nagyon közel volt a vasútállomáshoz, így nem sokat kellett gyalogolnunk és hamar rá is találtunk. Megkerestük a bejáratot, ahol mondták, hogy a másik részbe szól a foglalásunk, így átkísérnek minket. Tehát fogtuk a csomagokat és átsétáltunk a diákszállóról egy kívülről is igen impozáns hotelbe, a pálmafákkal és medencével tarkított óriási udvaron keresztül. Nem tudom minek köszönhettük, hogy végül ebbe a részbe kerültünk, de azért örültünk neki nagyon. :) Rögtön feltűnt, hogy mennyivel máshogy beszélnek az emberek itt az olasz részen. Természetesen a fő nyelv az olasz- vagy svájci olasz, de beszélnek angolul, németül és franciául is, ahogy egész Svájcban, csak mindegyiken érződik az erős olasz akcentus.

Miután lepakoltunk, azonnal a nyakunkba vettük a várost, először is kerestünk egy éttermet, ahol megebédelhettünk. Igazi autentikus olasz pizzát ettünk, ami egy verébnek is nagyon megtetszett, így lépten-nyomon bele akart csipegni... :) Itt sikerült hoznom a formámat, mert amikor elkértük a számlát a pincér a “can we have the bill please” mondatot úgy értette, hogy coffee , ami nekem valamiért nagyon vicces volt abban a pillanatban, így először megpróbáltam elfojtani a nevetést, aminek következtében a remegő számból egyszer csak kitört a röhögés, amit a pincér annyira nem díjazott, hogy még a számlát is durcizva hozta ki.
Ezután felkerestük  az egyik legnagyobb és legszebb parkot, és ott sétálgattuk a tó mentén. Erről láthattok most pár képet:

Azt hiszem magukért beszélnek ismét a képek, elképesztően szép volt és nagyon mediterrán. A kapu volt az egyik kedvencem, viszont azért olyan a kép mintha le lenne vágva, mert ott ült egy bácsi a sarkában, akire mérges is voltam, hogy miért nem tudott máshova ülni :D

A park nagyon tiszta és rendezett volt és olyan praktikus dolgok is fellelhetőek ott, mint az ivókutak , napozó-pihenő ágyak illetve egy kisebb „könyvtár” is, ahonnan nyugodtan elvihetted a könyvet, ha a parkban szerettél volna olvasni.

A másnapi program a Monte Salvatore hegy meghódítása volt. Eredetileg úgy terveztük, hogy gyalog megyünk fel, viszont épp 11-12 körül értünk oda a legnagyobb melegben, így jobbnak láttuk ha mégis a fogaskerekűt választjuk. Igazán jó döntésnek bizonyult ez, mert csak a lefelé tartó gyalogtúra volt kb. 2 óra, köves, rögös hegyi útvonalon. Itt jöttem rá, hogy a futócipő és a túracipő között mekkora különbség van, miután hatodjára ment ki a bokám :D

Ez a látvány fogadott minket a hegycsúcson:

Azóta is ez a hely az elsőszámú kedvencem. :)

Délután ejtőztünk kicsit a hotel medencéjében, ahol felfedeztük, hogy a pultos srác magyarul telefonál. Laci amikor odament hozzá azzal, hogy  : „Szia, két sört szeretnék kérni” nem kis meglepetést okozott neki. Elmesélte a fiú, hogy nagyon-nagyon ritkán járnak erre magyarok és milyen jó volt, hogy tudnak egy kicsit beszélgetni. Hasonlóan jól vélekedett az országról, ahogy mi is.
Az idilli csevejnek egy svájci néni vetett véget, aki Aperol Spritzet szeretett volna vinni a barátnőinek (kb. 6 fős nyugdíjas néni gyülekezet) Sajnos ezt az italt csak a benti pultnál lehetett kapni, de a néni nem volt rest és annak ellenére, hogy szerintem 70 év körüli lehetett a mama, simán bement és tálcán kihozott egy csomó Aperol Spriztet meg sört. Sajnos a legvégén sikerült leborítania a cél előtt pár poharat, amin nagyon jól szórakoztak :D  Mondtam én, hogy tudnak élni itt az emberek ;)

A vacsoránál is érződött, hogy az olasz részen vagyunk, mert mindenáron proseccot akartak ajánlani, mondjuk semminek nem vagyunk az elrontói így el is fogadtuk. J

Este lementünk megnézni egy kis részt a jazz fesztiválból illetve valami food feszt féleség is volt, de nagyon fura alakok voltak az utcán, meg az egész nem volt valami lebilincselő, így nem sokáig maradtunk.

Összességében egy nagyon- nagyon jó élmény volt, bármikor visszamennénk! :)

Köszi, ha elolvastátok!

Sziasztok,

Tudom, tudom nagyon le vagyunk maradva…. Nem is tudom hol kezdjem a mesélést.

Rengeteg csodás helyen jártunk az elmúlt hetekben, megpróbálok ezek közül párat most megismertetni veletek is.

Az első legyen mondjuk Zürich. Azt hiszem ez a város talán a legismertebb , úgy vettem észre, hogy sokan azt hiszik ez Svájc fővárosa (ami egyébként Bern). Valójában gazdasági központként szokták emlegetni, de a turisták körében is igencsak népszerű. Őszintén szólva nekünk ez a város tetszett a legkevésbé – na persze tegyük hozzá, hogy azért mert a többi még királyabb volt, szóval nehogy azt higgyétek, hogy egy percig is azt éreztük, hogy rossz vagy csúnya vagy ilyesmi... :D.

Zürichben azonnal érezhető, hogy nagyváros,  ahogy leszálltunk a vonatról megcsapott minket a Keletiből már jól ismert pisiszag, amit az előttünk sétáló japán turisták is hamar konstatáltak , szegények, biztos nem így képzelték el az első perceket Svájcban... J Itt már láttunk hajléktalanokat és mindenféle fura alakot, amit egyébként a többi helyen nem igazán.  Az utcákon , villamoson, a parkokban nagyon sok ember volt, ami szintén szokatlan volt a többi általunk ismert helyhez képest.
Mi a főpályaudvaron szálltunk le-  Hauptbahnhof- ami tőlünk fél órányi vonatútra van. Ezen kívül van még jópár pályaudvar ebben a városban, pl. közvetlenül a reptér alatt is, ami igazán megkönnyíti a dolgomat egy – egy utazás során.

Van itt is tó, aminek a partján épp valamiféle koncert volt, és persze a városban is akad némi látnivaló. Rengeteg szép épület, torony, templom és cuki utcácska van na meg persze étterem, szórakozóhely, bár stb.  Mi javarészt csak sétálgattunk, nézelődtünk és fotóztunk:

Következő élmény:

Egyik péntek este munka után, egy hirtelen ötlettől vezérelve kitaláltuk, hogy menjünk el bicajozni. Konkrét tervünk nem volt, csak annyi,hogy a tó mellett elindulunk aztán tekerünk valameddig. Ebből végül az sült ki, hogy spontán körbetekertük a tavat ... :D

A Velencei-tóhoz tudnám hasonlítani leginkább méretben, ezt a távot 2 óra 20 perc alatt teljesítettük, de a végén már csipkedtük magunkat mert kezdett sötétedni és a foci eb egyik meccse is kezdődött lassacskán. (jujj ebből is látszik, hogy ez milyen régen történt...:) Sajnos ide nem vittünk se telefont, se fényképezőgépet , se semmit, mondom, tényleg csak egy kis tekerésnek indult. Nagyon szép volt a táj, de azért húzós is, a vizünket is be kellett osztani, hiába na nem erre készültünk. Ennek ellenére egy pillanatig se bántuk meg, végülis örültünk, hogy így alakult. A spontaneitás hátulütője volt még az is, hogy fogalmunk nem volt arról, hogy pontosan merre kell menni és hogy egyáltalán mekkora ez a táv, mekkora a tó, milyen az út stb, szóval impróztunk.  Elég jól sikerült, csak egyszer kellett kézben felvinnünk a bringát egy lépcsőn..... :D

A harmadik dolog, amiről ebben a blogban szeretnék írni, az egy hegy, amit a hegyek királynőjének is neveznek itt. Hölgyeim és Uraim, örömömre szolgál bemutatni a Rigit:

 Kb. 1800 méter magasan található a Rigi Kulm, ahova a mi utunk is vezetett.

Kisvasúttal mentünk a végállomásig , erről itt láthattok egy képet, hogy milyen cukin nézett ki:

Egyébként nem minden kocsi nézett így ki, pont láthatjátok a háttérben a szembejövőt , ami leginkább a HÉV-hez hasonlítható. Nekünk pont szerencsénk volt , mert mire odaértünk az állomáshoz, épp elment egy tele vagon „HÉV” és jött helyette ez a faburkolatú szépség.  Ha jól emlékszem kb. 40 perc alatt értünk fel a csúcsra, nagyon lassan megy ez a szerkezet, de a táj kárpótolt bennünket a lassúságért. :)

Ahogy felértünk már tudtuk, hogy remek választás volt ide jönni. Elképesztő látvány fogadott minket, aminek a hátulütője az volt, hogy 10 percig vártunk arra, míg tudtunk olyan képeket készíteni amibe nem lógnak bele emberek :D (egyébként nekem ez egy mániám, nem szeretem, ha idegenek belecsúnyítanak a gondosan megkomponált képembe... :D)
Aztán kicsit megijedtünk mert nagyon hirtelen leszállt a köd, ami miatt nem sokat lehetett látni a tájből, de ismét csak szerencsénkre, egyhamar fel is oszlott.
Magát az élményt nagyon nehéz átadni, ezért raktam be több képet is, talán azok jobban tükrözik amit átéltünk.
Egy dolog volt , amit muszáj megemlítenem. A lefele vezető úton követtük a túraösvényt a táblák segítségével, amikor is arra lettünk figyelmesek, hogy kedves kis bocik, tehenek,és mint utóbb kiderült bikák útját keresztezzük éppen. Nagyon kedveljük őket, aranyosak, hasznosak meg minden, de eddig mindig elválasztott bennünket egy villanypásztor vagy drótkerítés, ami azért nagy biztonságot ad. Most erről szó sem volt, közvetlenül 1 méterre mellettük kellett elhaladnunk, ami önmagában véve annyira nem lett volna félelmetes, ha az egyik bika ki nem szemel minket magának és nem kezd el torka szakadtából bőgni... Ezt a jelenetet sikerült megörökítenem az utókor számára is:

Tanakodtunk, hogy mi legyen, de visszafordulni nem akartunk, ezért gondoltuk bevárunk másokat, menjenek csak ők előre ... :D Jött is egy kedves távol-keleti pár, akik ugyanarra gondolhattak amire mi, mert ők is várakozó állásba tették magukat.

Mit volt mit tenni, elindultunk hát, haláltmegvető bátorsággal, miközben a bika rendületlenül bőgött tovább de szerencsére nem mozdult. Én annyira féltem,hogy mivel a legnagyobb távolságot akartam tartani tőle,úgy hogy a szemkontaktust nem veszítem el, beleléptem a sárba, aminek köszönhetően egy jóval nehezebb cipőben folytathattam a túrát :D

Később láttunk olyan táblákat, amik arra figyelmeztetnek, hogy amennyiben kisbocók is vannak a csapatban, úgy ne menjünk közel hozzájuk, mert hamar a védelmükre kelhetnek a nagyobb darabok. Gondoltuk magunkban, kössz, hogy szóltok... :D

Mára ennyi lett volna, a következő rész Svájc olasz részéről fog szólni, ami olyan, mintha már egy másik országban lennénk. :)

„Zöld volt a mező, színes a rét,
Ház ült a völgyben, és kék volt fenn az ég”

(Punnany Massif: Telik)

(Megjegyzés: hiába állítom sorkizártra a szöveget, sajnos mobilon olvasva a posztokat ez nem működik.)

Mindenekelőtt egy kis hiánypótlás: az előző részből kimaradt, hogy az utcákon elhelyezett automatáknál nagyon különös dolgokat lehet vásárolni, a csoki, üdítő, cigi, óvszer mellett van lehetőség terhességi teszt vásárlására is. Ennek okát eddig nem igazán sikerült megértenünk, mindenesetre érdekes termékkapcsolás.

Most megkísérlem elképzelni a helyzetet, amikor valaki útba ejti a legközelebbi automatát, vesz egy Rivellát (svájci üdítőital) és kér mellé egy terhességi tesztet is. Azt tudom elképzelni, hogy ha valaki szereti a teszteket, kvízeket, de nincs Füles magazin, akkor beéri a terhességi teszttel is. Vagy ha már óvszert nem vett, akkor legalább egy tesztbe beruház néhány frankot. Végül is kétesélyes a dolog, sokkal könnyebb nyerni vele, mint a lottóval, amit a szegény ember adójaként tartanak számon.

Egyébként a bevándorlókat leszámítva meglehetősen rossz mutatókkal rendelkeznek a Svájcban élők a születési arányszámot tekintve. Ezzel sokadszor is megcáfolható az a téves eszme, miszerint jobb életszínvonal mellett az emberek szívesebben vállalnak gyereke(ke)t.

Az automatával kapcsolatban még arra tudok gondolni, ami az egyik munkahelyemen is történt: volt egy átlagosnak tűnő automata, ami minden közgazdász álmának megfelelően, rendkívül intelligens algoritmus alapján, profitmaximalizáló üzemmódban működött. Ha pl. 150-ért Bounty-t akartál venni, de csak 200-asod volt és azt dobtad be, akkor a Bounty kódjának beütése után kaptál egy 200 Ft-os Kinder Bueno-t. (Igen, ezért nem volt soha 50-esem a csocsóhoz és ezért ettem mindig Bueno-t…) Az automatán lévő horpadásokból ítélve gyanítom, hogy mások másként dolgozták fel az automata úttörő működését. Szóval még arra tudok gondolni, hogy itt is kidob még valamit a visszajáró értékének megfelelően, pl. egy terhességi tesztet. Ennyit a közgazdaságtanról és a társadalomtudományokról.

Most pedig néhány helyi nevezetesség rövid bemutatása következik:

Történt egyszer, hogy szerda este futni indultunk és a tó mellett lévő Landsgemeindeplatz-on a nyári nap perzselő sugarai miatt délibábként zenélő rendőrök kerültek látómezőnkbe, akik ahogy odaértünk rázendítettek egy dalra. Fúvós zenekar volt, miután hazaértünk kigugliztuk az eseményt és kiderült, hogy ebben az időszakban, szerdánként koncert van a téren. Azóta már voltunk még egy ilyen koncerten, ahol banki dolgozók szórakoztatták a közönséget. Annak ellenére, hogy nem főállásban űzik, meglehetősen szépen játszanak. A klasszikus darabok mellett modernebb műfajokat is játszottak, a képen látható kislány Michael Jackson egyik száma közben kezdett el vadul táncolni/twerkelni.

Sport tevékenységünket folytatva ismét muzikális élményben volt részünk, ugyanis a kikötőnél szintén zenészekbe futottunk (szó szerint), akik a tradicionális „Alphorn”-t avagy alpesi/havasi kürtöket szólaltatták meg.

(myswitzerland.com)

Zugban egyébként nem sok hagyományos értelemben vett látnivaló akad, az egyik ilyen a Zytturm, ami az óvárosi részben található, 13. században épített, beléptető kapuként funkcionáló 52 méter magas torony. Ez később többször is bővítésre került (a CSOK-nak köszönhetően, ja nem.) lett itt minden, mi szem-szájnak ingere: félnyeregtető, falcsorbázat, őrszoba, kontyos tető. A torony oldalán látható két óra, egy hagyományos és egy csillagászati. Utóbbiról leolvashatók a hetek, hónapok, napok mellett a holdfázisok is. A torony később börtönként és őrtoronyként is működött. Az elmúlt században kapta meg, végleges kék-fehér színű (újfehértóiak (igen, az kék-ezüst, de hasonlít) és MTK drukkerek előnyben) tetőborítását.

(Mellesleg az építészet iránti érdeklődésem egy pécsi átmulatott éjszaka után vett éles fordulatot, amikor is építészmérnök barátom hajnali 4-kor elmagyarázta a különbséget a loggia és az erkély között a szomszédos lakásokat illusztrációként használva.)

A torony mellett található a Kolin szobrával ékesített Kolinplatz. Kolinról most nem szeretnék részletesen írni, nekem az első észrevételem a meglehetősen szokatlan módon megoldott ruharögzítés volt. Tudniillik a szobor alapján úgy tűnik hímnemű párzószervével kötötte le ruházata bizonyos szabadságfokait. Nem tudom abban az időben, amikor a szobor készült kedvelték-e már az additív gyártástechnológiát és kimaradt egy kis anyag, amit ügyesen ide tapasztott fel a művész kolléga vagy szubtraktív eljárással készült, hagyományos módon egy kőtömbből. Ha így történt, akkor viszont lusta volt befejezni ezt a részt vagy Kolinnak folyamatos merevedése lehetett, esetleg valamilyen potencianövelő készítmény reklámjához készülhetett vagy csak szimplán Calvin Klein fehérnemű modell volt. Ezeket tudom elképzelni így hirtelenjében.

Ugyanitt található a gótikus stílusú Rathaus (tanácsház). Angolul korábban tanultam, mint németül, ezért én a rathaus (rat=patkány) szóról valamiért mindig a patkányházra asszociálok. Az 1500-as évek elején épített épület ma is aktívan otthont ad a helyi gyűléseknek.

Szintén a gótikus stílus jegyei fedezhetők fel a Szent Oswald templomon, ezt 5 év alatt „húzták fel”, a későbbi felújítás neogótikus stílusban történt.

Végül, de nem utolsósorban a Theater Casino Zug-ról teszek említést, ami a múlt század elején neobarokk stílusban épült és szűk 40 évvel ezelőtt került restaurálásra. Ennyit az építészetről.

Itt van még a Zugi-hegy, amiről már többször is esett szó a blogon, ez 1039 m magas, amit Svájcban túlzás hegynek nevezni. A Zugerbergre az elmúlt egy hónapban kétszer mentünk fel gyalog. Én egyszer nekivágtam bringával is, de sajnos nem sokkal a féltáv után technikai okok miatt vissza kellett fordulnom. Technikai ok alatt a megfelelő áttétel hiánya értendő, nem az, hogy nem bírtam feltekerni. :D Szóval a Zugerbergen található egy iskola és étterem, továbbá itt közlekedik egy fogaskerekű is. Meg a szokásos svájci dolgok lelhetők fel: zöld fű, kék ég, hegyoldalban legelő állatok, bocólepény, stb.

Legutóbbi látogatásunk alkalmával egy utcán vonuló gulyával is találkoztunk. Elég nagy volt a közegellenállás, szerencsére csak tehenek voltak, akik mentek a szokásos fejésre. Azért volt egy közöttük, aki szolidan letolt minket az útról, de még mindig kevésbé volt ijesztő, mint a Rigin a tőlünk két méterre álló, bőgő bika (erről majd később részletesebben).

A hegy kabalájának Zugiblubbit tekintik, akinek nemrég volt a szülinapja, mondjuk én gyerekként nem akarnék egy ilyen furcsa szerzettel együtt énekelni, meg CD-t venni tőle. Szerintem inkább ijeszteni lehet vele, szegény olyan látszatot kelt, mint aki lábon horda ki az agyhalált.

(zug-tourismus.ch)

Említést kell még tennem a tó mellett található madárházról is, az itt található madarakról korábban már közöltünk képeket a blogon, most itt van még néhány a teljesség igénye nélkül.

Néhány héttel ezelőtt került megrendezésre a Zugi fesztivál, egész nap esett az eső, csak késő este állt el. A fesztivál 25 perces tűzijátékkal zárult, ami azért volt érdekes, mert a rakétákat két hajóról lőtték fel. Egy közeli dombtetőről néztük meg, erről itt láthattok két képet. (A figyelmes olvasók között, akik megtalálják a képeken elrejtett darut kisorsolunk egy… ja nem, ez nem az a fórum. :( )

És végül, de nem utolsósorban néhány hete Luzernbe utaztunk, ami Zugtól kb. 30 km-re található. Luzern az egyik legszebb város Svájcban, a mainstream svájci tájkép itt is adott: hegyvonulatok, óváros és tó.

Kappelbrücke:

Híres még a haldokló oroszlán nevű szobor is, amit Mark Twain a világ legszomorúbb kőszobrának nevezett. A nagy részletességgel kidolgozott szoborral a Svájci Gárda elhunyt katonáinak állítottak emléket. Ilyen szobor a cívisvárosban, Debrecenben is van.

Luzernben a fagyi is finom és a kanalat sem húzogatják le a fagyisbödön szélén, igaz az árát is jócskán megkérik. Miközben a tóparton ültünk kijött hozzánk egy kacsa a vízből. Empatikus képességem fejlesztése okán, adtam neki a tölcsérből, majd tovább hápogott és egy idő után túlkapás is történt, ugyanis belecsípett a cipőmbe, de megérte, legalább fogtunk egy psyduck pokémont:

Végül néhány szót a lila tehén körüli legendáról, fontos, hogy nem azért lila, mert elszorította a kolomp a nyakát és Svájcban nem igazán fordul elő, a svájci tehén így néz ki:

Zárszó és tanulság: Milka (MILch+KAkao) csokit lila tehénből, madártejet szürke verébből, ezt minden vidéki tudja.

Itt van a blog, itt van újra,

S szép, mint mindig, énnekem.

Tudja Isten, hogy mi okból

Szeretem? de szeretem.

(Petőfi Sándor után szabadon schmittelve)

Mivel sokat kellett rá várni, ezért kicsit hosszabb tartalommal igyekszem kárpótolni a lelkes olvasókat. (A képek Zugban készültek és nem kapcsolódnak közvetlenül a szöveghez, de érdekesebbé teszik azt.)

Az elmúlt időszakban az időjárás kezd bináris jelleget ölteni, miszerint vagy nagyon jó idő van és napsütés (sajnos ez a ritkább eset) vagy esik, mint a ló dereka.

Az ígéret szép szó (de nem szebb, mint a Toilettenbürstenbenutzungsanweisung, amit egy WC-ben fedeztem fel és a helyes kefe használatra hívja fel a figyelmet) és betartom ígéretemet, mert úgy jó, ennek megfelelően a mai posztban a svájci szokásokról lesz szó.

Ami leginkább megfogott a svájciakban az a kedvességük és az emberekhez való hozzáállásuk, nagyon sokat mosolyognak, türelmesek, nyugodtak és segítőkészek, előzékenyek. Pl. itt Zugban az autósok, motorosok, biciklisek mindig megállnak a zebrák előtt, ha valaki át akar menni az úttesten, hozzáteszem a nagyobb városokban, pl. Zürichben ez már kevésbé jellemző.

Közlekedéssel kapcsolatban érdekes még, hogy parkolójegyet úgy lehet venni, hogy miután leparkolsz egy helyre, megadod a hely számát az automatában. Az ellenőr itt nézi vissza, hogy melyik helyre nem vettek jegyet, majd ellenőrzi és mosolyogva megbünteti a szabálytalankodót. Érdekesség, hogy iskolaidőben, amikor iskolások érkeznek vagy mennek hazafelé, kitesznek egy figyelmeztető táblát az út két oldalára az autósoknak és kiáll egy forgalomirányító ember, aki az úttesten történő átkelést hivatott segíteni. Az egyik bácsi egyszer már Eszternek is segített megtartani a bringát -pedig ő már nem iskolás-, miközben megállt bekötni a cipőfűzőjét és egyik kezével egyensúlyozta a bringát.

Talán ezek azok a dolgok, amik a magyarokból leginkább hiányoznak a kölcsönös bizalom mellett, ittlétünk során még senki sem próbált meg átverni minket. Eleinte kicsit furcsán is éreztem magam a folyamatos gyanakvás miatt. Példaként egy apróság: nincs értelme megszámolni a visszajárót, mert mindig annyi, amennyinek lennie kell. Valljuk be Pesten néha szólni kellett, hogy jócskán kevesebb, ami persze a matematikai képességek hiányának is betudható, ha az ember jóindulatú akar lenni. Bár amikor a kezemben lévő aprót visszagórom a pultra és a pénztáros rögtön tudja, hogy miről van szó és kérdés nélkül egy pillantás alatt kiegészíti a megfelelő összeggel az elég gyanús, vagy az illető esőember… :D Ezt a kis mutatványt egyfajta cafeteria elemnek tekintik otthon.

Ejtek néhány szót Zug büszkeségéről, a cseresznyefákról is. A város életében nagyon fontos szerepet tölt be a cseresznye, volt egy program is, ami 1000 cseresznyefát Zugnak címen futott és ennek köszönhetően a városban valóban sok ilyen fa van. Emellett híres még a 100 éves cseresznyetorta és a cseresznye”pálinka” is. Mellettünk is van egy fa, amin idén elég sok cseresznye termett, azonban a madarak is szemet vetettek a gyümölcs szemekre.

Egyik este épp Trónok harcát néztünk, amikor Eszter felkiáltott, hogy: „Láttad, a szomszéd kilőtt az ablak mögül egy pisztollyal?” :O. Egy pillanatra megkérdőjeleztem mondanivalója valóságtartalmát, mert nem láttam a faltól semmit, de néhány perccel később már nekem is megadatott a szerencse, hogy lássam, ahogy „elsül” a fegyver. Meglehetősen szürreális élmény volt, később rendszeressé vált a lövöldözés, a gyümölcs őrzőjét pedig elneveztem Vitonak. Bár versenyben volt a Vágási Feri név is, gondoltam úgyis szomszéd és hasonló kvalitású, mint ő. Végül így lettem Ordenáréék után Vito keresztapja is.

A gerillaharcos Vitoban annyira erős volt a küldetéstudat, hogy napjában többször is leadott 3-4 lövést az ablak fedezékéből a fát megdézsmáló madarakra. Emellett egy ultrahangos riasztót is kihelyezett, ami sajnos nem volt elég ultra ahhoz, hogy mi ne halljuk. Ez arra volt jó, hogy amikor busz vagy kamion haladt el az utcán, bekapcsolt miközben a fán étkező madarak békésen folytatták lakomájukat. Gondolkodtam rajta, hogy teszek egy próbát és varjú jelmezben elkezdem enni a termést és várom a következményeket, de varjú jelmez és golyóálló mellény hiányában ezt végül inkább elvetettem. Próbáltam lefotózni az eljárást, de amikor géppel a kezemben vártam, hogy kilő sosem tette, ezért sajnos nem tudok képpel szolgálni az utókornak erről a nemes csatáról… Pedig a képek láttán Mr. Vajna biztos kedvet kapott volna a storyline megfilmesítéséhez, garantált kasszasiker.

Nézőpont kérdése, hogy sajnos vagy szerencsére, de Vito alulmaradt a csatában, a madarak 4-5 nap alatt leették az összes termést, az ultrahangos riasztó eltűnt megszokott helyéről és Vito-t sem láttuk azóta… Lehet, hogy az életével fizetett és madár vendetta áldozata lett vagy készül a következő szezonra? Ez azóta is nyitott kérdés.

De vissza a szokásokhoz, a következő dolog, ami nagyon tetszik, az a pazarlás hiánya. Személy szerint mindig is utáltam pl. kaját kidobni és igyekszem a lehető legkevesebbet pazarolni más területen is. Ez igaz az itt élőkre is, ugyanis szinte mindig megeszik, ami a tányérjukon van. Jól látszik ez a fajta ésszerű spórolás az itt élő állatokon is: ha belegondolunk mi a közös a tehénben és a kecskében, rájövünk, hogy mindegyik kérődző, azaz kétszer eszik meg ugyanazt az ételt, ez ám a hatékonyság! :D

A következő szokás, amiről említést teszek, a gyermekáldással kapcsolatos. Amikor valakiknek gyereke születik, a barátaik egy táblát tesznek ki a szülők házára, amin a gyerek neve és születésének napja látható és állítólag egészen addig kint van, amíg meg nem hívják őket ünnepelni. Itt a környéken van egy család, akik úgy tűnik, hogy nem igazán akarnak bulizni, mert a tábla már lassan 3 éve kint van. Nem tudom mi az oka: a barátok tűntek el vagy a májcirrózis lehetősége jelent meg?

Végül, de nem utolsó sorban az itt élő emberek nyelvtudása jutott eszembe, ugyanis nagy többségük tud angolul, függetlenül attól, hogy milyen munkát végez.

És most következzen, hogy miben vagyunk jobbak, mint a svájciak:

Ami elsőként meglepett az a hulladék gyűjtésének módja, azt gondoltam, hogy mivel itt élen járnak ebben minden sokkal szervezettebb, mint otthon, de nem egészen így van. pl. Zugban csak a kommunális hulladék részére van kijelölt hulladékgyűjtő edény, aka: kuka, a lakásoknál. Továbbá csak az erre a célra kijelölt zsákot lehet használni, ami meglehetősen drága, ezzel is azt szorgalmazzák, hogy ne kerüljön sok kommunális hulladék a zsákba.

A szelektíven gyűjtött fémet, üveget, PET-et el kell vinni a legközelebbi, erre a célra kijelölt helyre, nem nagy távolság, de azért elég meglepő és kényelmetlen dolog. Ráadásul az üveget bizonyos időszakokban nem szabad kidobni, mert zajt kelt… Ezzel szemben a papírt pl. ki lehet tenni a ház elé és elviszik. A papír csendes, az üveg nem.

Mellesleg a zajra nagyon érzékenyek errefelé: a lakásokban pl. nincs mosógép, hanem az alagsorban/pincében van egy közös gép, azonban ezzel is csak meghatározott időintervallumban lehet mosni (itt pl. minden nap 8-22h között). Ez is némi megszokást igényel.

Már-már a személyi szabadságjogok korlátozását lehet felfedezni abban a kezdeményezésben, hogy bizonyos cégek a parkolóhelyek hiánya miatt be akarják vezetni, hogy akinek van 35 percnél rövidebb tömegközlekedési lehetősége, az köteles ezt igénybe venni és nem utazhat autóval a munkahelyére.

Autózást illetően itt is jellemzően 1fő/autó az átlagos arány a közlekedésben, ráadásul nem nagyon vannak kis károsanyag emissziójúnak mondható autók sem. Elég sok a „válságverda” errefelé (leginkább Porsche-ből van sok, de a kisebb autók között is, pl. Golf, Focus többségében GTI és ST változatok az elterjedtek) ennek oka feltételezhetően a korábban már említett kedvező adózási törvényekben keresendő.

A környezettudatossággal kapcsolatban még annyit, hogy pl. papírzsebkendőt nem lehet venni nagy kiszerelésben, a 100 db-os csomagban is 10 db, 10 db-os zsebkendő van külön becsomagolva. Ez akkora muda, hogy egy fekete öves lean specialista a haját tépné, ha meglátná. :D

A következő negatívum a szokásokkal kapcsolatban, hogy itt pl. lehet dohányozni a megállókban és elég sokan élnek is ezzel a lehetőséggel, számomra meglepő módon ebben is előrébb járunk, kivéve azt, hogy nálunk a csikket ott dobálják el, ahol éppen elszívták.

Erről jut eszembe: néhány napja különös dolgot láttunk, ami a spóroláshoz és a cigizéshez is köthető. Adott volt a parkban egy 4-5 fős társaság, amelynek tagjai költséget optimalizálva 1 szál cigit megosztva érezték a #chill-t, #zen-t meg a #magasélet-et. Semmi sem bizonyítja jobban, hogy jobb adni, mint kapni, hogy a cigi folyamatos körbeadása és elszívása után embereinknek látványosan jobb kedvük lett. Ez aztán a sharing community, bele se merek gondolni mi történne, ha itt is megjelennének a kormánybarát nemzeti dohányboltok. Na jó, maradjunk annyiban, hogy nem csak az itt élő állatok szeretik a füvet… :D

Az utóbbi hetekben itt is minden az EB-ről szólt, bár az otthon látott focilázat az itteni állapotokkal összehasonlítva ez inkább hipotermia. Érdekli őket a dolog, de nem volt utcára vonulás, mint otthon a magyarok sikerei láttán, igaz ezen nem is lepődtünk meg ismerve a svájciak mentalitását. (Természetesen jó hazafiként, mi is végigszurkoltuk a magyar válogatott összes meccsét.) Néhány alkalommal láttam nagyobb örömujjongást, de ők mindannyian olaszok voltakJ. Nagyon jól leírja az itt tapasztalható visszafogottságot, amit Bödőcs mondott egykoron: „Svájcban az emberek annyira féktelenek, hogy szilveszterkor a konfettit egyből a porszívóba öntik”.

Záróakkord:

Az emelkedőkkel még mindig nem felhőtlen a viszonyom és ezt mások is észrevették. Néhány nappal ezelőtt épp egy meredek emelkedőn tekertem felfelé (valljuk be inkább a visszagurulás ellen küzdöttem) egy 30-as lakóövezetben, amikor azt vettem észre, hogy egy rendőr bemért a kezében lévő traffipax-szal, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Lehet így próbált gyorsításra ösztönözni? :O Ilyenkor általában a nevetést választom, annak tudatában, hogy ha el is ájulnék, rövid időn belül megjelenne gyerekkorom TV-műsorából a méltán híres zeneszerzőről (Beethoven) elnevezett bernáthegyi, nyakában a hordóval és benne némi rummal. Józsikáéknak volt ilyen kutyája és olyan mély gödrött ásott, hogy megszédültünk, amikor lenéztünk az aljára. (A hordós bernáthegyi valós alkalmazásáról megoszlanak a vélemények, de a gödör igaz történeten alapszik.:) )

A következő posztban Luzern mellett néhány egyéb környékbeli látványosságról lesz szó…

Tschüssli!

A közbiztonságról annyit, hogy hétfő délelőtt pakoltam ki a csomagokat az autóból és minden a helyén volt. Közben azon gondolkodtam, így, hogy Zuglóból-Zugba költöztünk, lehet, hogy érdemes lenne a keresztnevemből is elhagyni a 4 lábú, páratlan ujjú patás háziállatot szimbolizáló betűket és ennek mintájára Lászlóról-Lászra változtatni azt. Ig-nobel díjat (https://hu.wikipedia.org/wiki/Ignobel-d%C3%ADj) érő gondolataim világából gyerekzsivaj és kiabálás zökkentett ki. A nyitott ablakon át kiáramló zajokból ismerős szavakat véltem felfedezni, magyarok!-állapítottam meg-majd folytattam a pakolást. Lelki békém megtalálása érdekében megnéztem a szomszéd ház postaládáit és két magyar családot is felfedeztem. (Azóta személyesen is találkoztunk és kiderült, hogy a közvetlen környékünkön 4-5 magyar család él).

A délután folyamán belevetettük magunkat a svájci bürokráciába, meglátogattuk a Bevándorlási Hivatalt (Amt für Migration), ugyanis alapvetően magyar állampolgárként hivatalosan 3 hónapot tölthet az ember Svájcban. Az ügyintézés viszonylag gyorsan ment, bár ez annak köszönhető, hogy minden előzetesen bekért dokumentumot sikerült beszereznünk (ez kb. 10 tételes lista), továbbá köszönet illeti helyi segítőnket, Luzia-t is, aki nélkül sokkal nehezebb dolgunk lett volna az ügyintéző hölggyel. A tartózkodási engedélyem az ügyintézés napját is beleszámítva a 4. napon már a postaládában várt, sajnos ezen a téren nagyon le vagyunk maradva az itteni állapotokhoz képest. Egy hét múlva az atomtámadás ellen védő ingyenes jód tabletták kuponjait is kipostázták (bárcsak tudott volna erről az atombunkert építő Szalacsi-Árpád páros is, rengeteg munkát megspórolhattak volna).

Ügyintézéssel kapcsolatban még a posta, amit meg tudok említeni, itt péntek délután fél 5 körül jártunk. A folyamat gyorsaságát jellemzi, hogy még ki sem jött teljesen a sorszám az automatából, már villogott is a kijelzőn a számunk. A pultnál további masszív 1 percet töltöttünk el, szóval az ügyintézés nagyon olajozottan működik.

Néhány mondat erejéig Zugról is értekezem. Zug neve állítólag a „Fischzug” (halfogás hálóval) kifejezésből származik, utalva ezzel az első lakók élelemszerzésének módjára. A város Svájc legkisebb (területét tekintve) kantonjának a központja. Néhány adat Zug kantonról:

• lakossága kb. 120 ezer főre tehető,
• 600 farm található itt, területük átlagosan 18 ha,
• 551 km túraútvonallal és 145 km kerékpárúttal rendelkezik,
• az átlagos életkor 41 év,
• a legalacsonyabb földrajzi magasság 388 m, a legmagasabb 1580 m.

Mellesleg a kukorica elég gyehennás errefelé.

Ami számomra érdekes és meglepő, hogy kb. 130 különböző nemzetiségű ember él itt, szóval elég multikulti. A lakosság többsége német anyanyelvű, de szerencsénkre majdnem mindenki tud angolul. Az eredeti német nyelvet (Hochdeutsch) csak írásban használják, élőszóban egészen másképp kommunikálnak. Ami eddig feltűnt, hogy nagyon sok szó végéhez hozzáteszik a –li végződést, de erről majd egy későbbi bejegyzésben bővebben is írunk.

További érdekesség, hogy Zug a legjobbak között van az egy főre jutó bejegyzett cégek számát tekintve, ez az alacsony adókulcsoknak köszönhető (ennek részleteire most nem térek ki, talán később egy külön posztban). Zug egyébként teljesen beleillik a svájci tájról kialakított sztereotípiába: az élénkzöld színű mezőkön, dombokon legelő állatok mellett található a közelben tó (Zugersee) és hegy is (Zugerberg), igen, nagyon fantáziadús elnevezések.

A lakás a városházától és a tóparttól kb. 600 m-re van és 30 m a szintkülönbség a két hely között, szóval nekem, alföldön nevelkedett embernek ez már komoly kihívást jelent. Otthon a pince mellé alaptábort is építettünk, ahol felkészülhettünk a felfelé vezető útra, mondjuk a pincékben a feljutást serpa és oxigénpalack helyett jobb helyeken is csak PB gázpalack és bor segíti.

Visszatérve a tárgyhoz, az időjárás mostanában nem kedvez a kültéri programoknak és bár az eső lába már Damoklész kardjaként lógott felettünk, ennek ellenére többször is voltunk sétálni és bringázni is, igaz az eső is elkapott minket, már csak extrém körülmények között szeretünk utazni. Séta közben felfedeztünk a város utcájáról egy erdőn át vezető utat is, többek között erről is láthattok itt képeket.

Itt találkoztunk legújabb kis barátunkkal, aki nem mutatkozott be, így nem tudjuk pontosan hogy hívják, mindenesetre nagyon szép volt és egyáltalán nem ijedt meg tőlünk. (Keresd a madarat! játék):

Az egyik túránk során fedeztük fel ezt a hidat is, ahova még vissza fogunk térni (plexin keresztül fotózva):

Megejtettük az első közös bevásárlást is. Ahogy arról már Eszter is írt korábban az árak jóval magasabbak, mint otthon. Ennek mértéke termékenként változó, pl. elektronikai cikkek kb. annyiba kerülnek, mint otthon, de az élelmiszerek között nagy szórás tapasztalható, pl. a banán 2,7 Fr/kg-os, míg a cseresznye 14 Fr/kg-os áron vehető meg. Kisboltok errefelé nem igazán vannak, a nagyobb áruházak közül eddig ezeket láttam: Coop, Migros, Spar. A plázákban nagyjából ugyanazok az üzletek vannak, mint otthon, az óraboltok túlsúlyától eltekintve. Az üzletekben kapható árucikkek az emberekhez hasonlóan szintén elég változatos származásúak pl. tojás (német), tej (svájci) - sok más külföldi országhoz hasonlóan tejföl és túró itt sincs. Vettünk még krumplit is, ebből izraeli került a kosárba, gondoltam megspórolom a hámozást (hátha metélt-elnézést kérek, szakmai ártalom, hogy mindent igyekszem optimalizálni) de tévedtem, volt héja, ezért legközelebb egyiptomit vettünk. Nem, az sem volt piramis alakú. Hasonlóan az otthoni üzletekhez az áruelválasztó rudat itt sem tudtam megvenni, hiába tettem a szalagra, a pénztáros mindig visszatette a helyére :(. Találtunk magyar terméket is, meglepő módon csirkemell volt, akciósan 12Fr/kg áron lehetett hozzájutni, ami kb. feleannyi volt, mint a legutóbb vásárolt svájci hús ára. Összehasonlítottam a két címkét, a drágábbik állatbarát körülmények között tartott állatokat, ezáltal boldog csirkéket tartalmazott, a magyar árun nem volt ilyen infó, ezek szerint a magyar csirkék nem boldogok, bár ha jobban belegondolok valóban nem láttam még kacagó csirkét...

Mára ennyi, a következő részben szó lesz a svájci szokásokról és kiderül, hogy miben vagyunk jobbak a svájciaknál.

Zárszó:

Svájcban nemrégiben került átadásra a világ leghosszabb és legmélyebben fekvő vasúti alagútja, a Gotthard-alagút (57 km hosszú, ~3500 mrd Ft költségvetésű), ez majdnem akkora szenzáció volt, mint a felcsúti kisvasút átadása.

Vasárnap reggel 8 órakor indultunk útnak autóval Újfehértóról. Az előzetes tervek szerint ~1300 km és 12 óra utazás várt ránk, a pihenőkkel együtt úgy terveztük, hogy 13,5 óra alatt simán kiérünk Zugba. Elöljáróban csak annyit, hogy hétfőn érkeztünk meg 0:20-kor, 16 óra 20 perc utazást követően. :O

Budapestig gond nélkül eljutottunk, ahol megejtettünk egy tankolást és behánytuk az előkészített hóbelevancot a kocsiba (a kirikpírt megfosztottuk első kerekétől, mert csak így fért be), ezzel a budapesti mutatvánnyal összesen 50 perces csúszást szedtünk össze a tervezetthez képest.

Az első meglepetés a déli hírek hallgatása közben ért minket, miszerint az osztrák határőrök szigorított ellenőrzést végeznek a határon, ami miatt már 3 km-es sor alakult ki. Az evangélium feldolgozása után megálltunk a Hegyeshalom előtti benzinkútnál egy bioszünetre és osztrák matricát (szabolcsi földieknek: levonó) is szereztünk. (Elég retró, hogy az osztrák és svájci matricát fel kell nyalni a szélvédőre, nnnamindegy). Hátra, a rendszám mellé is felütöttük a H-felségjelző matricát, ez elvileg EU-n kívüli utazáshoz kellhet. Bár számomra még mindig nehezen érthető, hogy egy 170 Ft-os OBI matrica miért jobb bizonyíték, mint a rendszám :). (Megjegyzés: egyes körökben az ilyen matricák +10 lóerőt jelentenek.)

No, de vissza a tárgyhoz, a kerülő kb. 1,5 óra lett volna, úgy gondoltuk ennyi idő alatt átérünk a határon Hegyeshalomnál is. Az első órát 3 km/h átlagsebességgel teljesítettük, türelmes emberek vagyunk, de ekkor már egyre inkább profán kontextusba helyezve kezdtük emlegetni az osztrák sógorokat. Végül 2 óra alatt sikerült átjutnunk, mialatt a levegőt 34 fokra hevítő nyári napsugaraknak köszönhetően az arcom bal oldala és a bal karom 3 árnyalatnyit barnult. Ekkor már kezdtem kidolgozni a módszert, hogyan fogok hétfőn a Bevándorlási Hivatalban kommunikálni az ügyintézővel úgy, hogy a fehérebb profilomat helyezem előtérbe. A barnulás mellett a vádlim 1 méretet nőtt a folyamatos kuplungolástól (tipp, aki nagyobb vádlit szeretne, annak érdemes MTZ-vel érkeznie az osztrák, magyar határhoz egy-egy ilyen vizsgálat idején) és végighallgattunk 1-2 albumot… kétszer... Ezzel együtt a várható érkezésünk 23 óra környékére tevődött, ezt mindketten örömmel konstatáltuk (Vigyázat irónia! :O).

Ezután jókedvűen folytattuk utunkat Ausztriában, ahol belefutottunk néhány útépítésbe és sebesség korlátozásba, ami tovább nehezítette a haladásunkat. Emellett gyanúsan sokan orientálódgattak az autópályán, ennek okát a helyi rádió híradóját hallgatva sikerült megfejtenünk, amikor két kulcsszóra figyeltünk fel: „langes Wochenende” (hosszú hétvége). Ezt már nehezen tudtuk megemészteni, ugyanis kiderült, hogy most volt az ún. Corpus Christi egyházi ünnep. Ezt Ausztriában, Németországban és Svájcban is munkaszüneti nappal ünnepelték, ami csak azért problémás, mert mi Ausztrián, Németországon és Svájcon keresztül terveztük az utazást :D. (A téma kedvelőinek további infók itt: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%9Arnapja)

Azzal vigasztalódtunk, hogy majd a német Autobahn-on haladósabb lesz a forgalom, mivel itt egyes szakaszokon csak ajánlott sebesség van, korlátozás nincs. (A kedvencem az a rész volt, ahol egy emelkedős szakasz előtt megszűnt a 120-as korlátozás, de jelentősebb gyorsulásra csak 1-2 válságverda -Porsche és Bentley- volt képes.)

Hogy esélyünk se legyen elhagyni a valóságot, 9 óra utazás után a GPS-re pillantva megállapítottuk, hogy félúton járunk. A német suhanásról is gyorsan le kellett mondanunk, ismét túl optimisták voltunk, bár a kijelzőkön megjelenő Stau (torlódás) felirat legalább arra jó volt, hogy pangó vérünk nyomását egyfajta magyar szuvenírként hipertóniává préselje.

Münchennél volt a negyedik és egyben utolsó megállónk a cél előtt, itt némi hajtóanyagot vételeztünk magunknak és a kocsinak. Majd, alig hogy elindultunk bónuszként kaptunk egy kiadós vihart, a hömpölygő víz miatt csak 80-90 km/h tempóval tudtunk haladni (ekkor a fáradtság miatt már egyébként sem magasan lobogó elménknek zászlaját, a nagysikerű Tokyo Hotel-Durch den Monsun c. dalának - általunk ismert 1 sorának - éneklésével eresztettük félárbocra). A viharvert Németországot olyannak láttuk, mint ahogyan a South Parkban Mexikót ábrázolják, minden szürke volt és komor…

Azt hiszem Esztit a 13. óra után veszítettem el, amikor a mellettünk haladó autóban ülő „aranyos kutyára” hívta fel a figyelmem, átnéztem és egy szőke hajú néni volt bár némi hasonlóságot én is felfedeztem. Ekkor úgy éreztük magunkat, ahogyan Gulliver érezhette magát az utazásai során, annyi különbséggel, hogy nekünk nyihahák meg óriások helyett egy goldie-ra hajazó hölgy adatott meg.

Végül átvergődtünk Svájcba, és éjfélkor 16 óra vezetés után még 20 percnyi út volt hátra, amit pihenésképpen egy szűk, közvilágítás nélküli, esőtől csillogó felületű szerpentinen kellett megtennünk, ez is parádés volt, de a mögöttünk lévő út után már meg sem kottyant.

Parkolás, zuhany és hát nem igazán értem miért, de 0:45 környékén Eszter még fontos küldetésének tartotta demonstrálni a spaletta (itt főleg ezt használják árnyékolás gyanánt) működését, közepes zajt csapva az instrukció közben. A termékbemutató után 1 perccel elaludtunk… Folytatás a következő részben…

Epilógus:

Az utazás közben elgondolkodtam az autópályák éves használati díjain, ezért utánanéztem néhány dolognak, ezt itt találjátok táblázatos formában összefoglalva, kommentár nélkül:

*Eurostat-2013

2016-os árak

Sziasztok,

Sajnos a csütörtöki túrát el kellett halasztanunk, mert egész nap zuhogott az eső, majd júniusban pótoljuk.

Azt hiszem azt még nem említettem, hogy itt a buszsofőrök szinte mindig köszönnek, nem csak a mikrofonba beszélnek, hanem ha elöl szállsz fel vagy le, akkor személyesen neked köszönnek. Igazán kedves. :)  Ami még fura volt először, hogy vannak olyan buszok, amik nem csuklóval vannak összekötve, hanem a második kocsi teljesen különálló és úgy van hozzácsatolva az elsőhöz, mint egy utánfutó kb. Sőt általában a buszok hátulján van bringatároló is! :)

Képzeljétek,mondta az egyik munkatársam, hogy az orvosa azt tanácsolta neki, hogy jógázzon,mert ahova ő jár ott szinte sosem írnak fel gyógyszert, hanem próbálják más módszerekkel megoldani a bajt. Pl.: testmozgás vagy megnézik, hogy nem-e elsősorban lelki eredetű a probléma. Alapvetően én nem hiszek a hókuszpókuszokban, de itt erről szó sincs. Nagyon szimpatikus nekem ez, hogy nem azonnal pirulákkal kezelik a betegségeket. Ez persze orvostól függ, tehát nem állítom, hogy egész Svájcban így működik, de nem is ez a lényeg. :)

Ezen a hétvégén nagyon szuper volt az időjárás, szinte nyári meleg volt, így jó sokat tudtam napozni. Szombaton volt az éves kézműves piac itt Zugban, ezért reggel ezzel kezdtem a napot. Nagyon cuki dolgok voltak itt, kis kötött állatkák,figurák, sálak, táskák,ékszerek, agyagból készült termékek, természetesen az összes kézzel készített. És persze az elmaradhatatlan sajtok! Megszámlálhatatlan mennyiségű és fajtájú sajt volt, illetve főként még lekvárok, gyümölcslevek.
Nem vettem semmit, de nagyon jó volt körbejárni, nézelődni.
A nap többi részét javarészt napozással töltöttem,illetve este elmentem futni. Ez sok emelkedő/lejtő nem igazán tesz jót a lábamnak, vagy lehet, hogy csak én vagyok a béna, de a végére nagyon begörcsölt.

Vasárnap áttekertem a közeli városkába, Cham-ba,  ahol a St. Andreas Schloss megnyitotta kapuit a látogatók előtt. Ez egy gyönyörű kastély, bazi nagy kerttel a tó partján, ami privát tulajdonban van, évente kétszer látogatható. Nagyon örülök, hogy a munkatársaim szóltak róla, hogy épp most van az évi két alkalom egyike, mert eddig ez a legszebb hely ahol eddig jártam ittlétem során.

10 CHF volt a belépő, minden egyes frankot megért! A kastély belsejébe nem lehetett bemenni, de nem bánom, mert a kinti rész elképesztő volt.

Rengeteg ritka virág, növény és fa található itt és olyan zöld a fű itt is, hogy kiveri a szemem!

 A legeslegjobban a csónakház tetszett, amit én nem is hívnék így, mert olyan, mint egy kis törpe kastély ami belenyúlik a vízbe. Ilyenkor sajnálom, hogy nem értek a fényképezéshez, így csak nagyon amatőr képeket tudok csinálni ezekről a szépségekről, de azt hiszem a lényeg talán így is átjön!

Ez a kilátás a csónakházból:

Utána, mivel nagyon meleg volt, gondoltam kinézek a strandra. Egészen sokan voltak, már ahhoz képest amekkora ez a város és hogy még nincs szezon. A tó 17 fokos volt, így részemről a tóban fürdőzés még várat magára, de volt több elvetemült aki már úszott a tóban, illetve az ugrótornyokat is használták egészen sokszor. Brrrrrrrrrrrrrrr……. én csak a lábamat dugtam bele a vízbe, de jajj nagyon hideg még!!

Csütörtökön utazok haza – juhhééé – a gép reggel 10 körül indul Baselből, így itthonról kb. fél 6 körül kell majd indulnom… ajjjajjj :))) Nembaj, majd alszom a vonaton, vagy a repcsin, vagy otthon :P
Mivel a  következő hétvégét otthon töltöm, így a következő bejegyzésem csak két hét múlva várható, de akkor már kettőnk élményeit fogjuk megosztani!! Hiphiphurrá!!

Addig is vigyázzatok magatokra és nemsokára tali … :)

Sziasztok!

Tudom, tudom, nem vasárnap van... de a Pünkösd héftő majdnem annak számít!

Az elmúlt héten el kellett mennem a postára átvenni egy aláírós küldeményt, így megtapasztalhattam, hogy milyen itt a postai kiszolgálás. Ismét nem csalódtam! Sorszámot kell húzni, de nincsenek kategóriák, mindenki egyféle számot húz. A gépen ki van írva, hogy mennyi a várható várakozási idő. Amikor én jártam ott, 1 perc volt kiírva, amiről azt gondoltam, hogy biztos, hogy nem igaz, mert kb. 10 ember volt előttem. De láss csodát, kb. fél percen belül sorra kerültem, annyira pörögették a kiszolgálást.  Odaadtam a papírkámat, azonnal hozták a levelemet és egy olyan szerkezeten kellett aláírni, mint amit mostanában a futárok szoktak használni, az az érintőképernyős fajta .  A néni megkérdezte, hogy hogyan kell ejteni a nevemet  ’’nadzs’’ vagy ’’nagi’’ ... :) Mondtam ,hogy nagynak kell ejteni és mondta, hogy aha igen igen , látja hogy magyar vagyok, biztosan ezért. Ezzel a kedves kis beszélgetéssel együtt is végeztem 1 percen belül a megérkezéstől számítva, tehát a gép nem hazudott!

Egyébként mindenki ’’nagi’’-nak ejti a nevemet, és már annyira megszoktam, hogy ha hivatalos helyen kérdezik akkor én is úgy mondom, így hamarabb megértik. :) 

Sajnos nagyon sokat esett az eső, így például egész szombaton is. Ezért ezt a napot főzéssel és a tökéletes citromos mousse elkészítésével töltöttem, nagyon jól sikerült! Elektromos eszközök nélkül kicsit fárasztó volt, de kitartó munkával sikerült kikeverni!
Szombat reggel érkezett meg a Nespresso szállítmányom is, amit előző nap rendeltem. A futár felcsengetett, megnyomtam a nyitó gombot, de nem voltam benne biztos, hogy sikerült (mivel még sose használtam) ezért kinyitottam az ajtót, hogy halljam, hogy jön-e. De nem jött, úgyhogy leszaladtam gyorsan, de akkor már seholsem volt, csak otthagyta az ajtóban a dobozomat. Ezek szerint itt ez a szokás, mondjuk az is biztos, hogy senki nem vinné el a másik tulajdonát.

Vasárnap végre elállt az eső, így elindultam meghódítani a közeli hegyet, a Zugerberget. Túrabakancs, hátitáska, minden ahogy kell! Gondolkoztam, hogy vajon indokolt-e a túrabakancs használata, nem lesz-e túlzás, de később kiderült, hogy nagyon jó választás volt. Apropó, ezt a bakancsot még régebben vettem át Jucikától, mert rá nagy volt, én meg gondoltam valamire csak jó lesz. Na,ezért jó ha az embernek X pár cipője van, ahol X tetszőleges szám, mindenki behelyettesítheti, amit csak szeretne!

 Kicsit féltem attól is, hogy el fogok tévedni, hiszen híresen rosszul tájékozódok, de odaraktam a táskámba a térképet, hátha szükség lesz rá. Mondjuk , mondanom se kell, ha az ember eltéved egy erdőben, hiába nézi a térképet, hiszen azt se tudja hol van, de azért legalább a tudat megvolt, hogy van nálam valami segédeszköz.
Pár buszmegállónyira van tőlem a hegy, így 10 perc utazás után már ott is voltam. Van rá lehetőség, hogy egy ilyen vonatszerű szerkezettel menjen fel az ember a hegy tetejére, de azt gondoltam, abban meg mi a pláne... úgyhogy nekivágtam gyalog a túrának.  Szavakkal nem lehet leírni, hogy mennyire szép volt a táj, csináltam 120 fényképet, amiből igazán nehezen tudom kiválasztani, hogy melyek a legjobbak. Íme néhány:

 Rengeteg vízesés volt, nem győztem őket fotózni, elképesztően gyönyörűek! Az első pár méter rögtön nagyon meredek volt, na gondoltam magamban, ha ez sokáig így megy, akkor hamar ki fogok dőlni. Ekkor felfedeztem, hogy a túraútvonal mellett van egy downhill pálya terepbringásoknak, így inkább néztem pár percig őket, addig is pihentem. Nagyon durván tolták, gondolhatjátok mekkora sár volt a több napig tartó esőzés után. Tetőtől-talpig sárosak voltak, a bringákon meg több centi sárréteg volt. A hegy lábánál volt bringamosó masina, ami nagyon praktikus, kb. 30 bringás sorakozott előtte mikor leértem.

A túraútvonalakon ismét ott voltak kis sárga barátaim, a jelzőtáblák, amik mutatták az utat. Azt gondoltam, így már nem lehet eltévedni, de persze tévedtem. :)  Azt lett gyanús, hogy már egy ideje lefele megyek, ami persze kényelmesnek kényelmes volt, de semmiképpen nem célratörő. A következő táblánál konstatáltam, hogy már nincs kiírva az a cél, ahova én akartam menni. Sebaj, kitűztem egy másik célt és próbáltam azt követni. Jó darabig kövesút mellett mentem, aztán bent az erdős részen még mindig viszonylag kiépített úton, aztán pedig egy elég meredek, köves, sziklás, sáros—semmiképpen nem kiépítettnek mondott részen. Másfél óra után már megfordult a fejemben, hogy visszaforduljak, de az meg milyen ciki már, semmi értelme nem lett volna az egésznek.  Nem adtam fel, mentem tovább, ez az utolsó szakasz nagyon nehéz volt, csúsztak a kövek, itt áldottam az eszem, hogy bakancsban jöttem, mert egyszer sem estem el. Egyszer csúsztam meg csak, de az is azért volt, mert egy vízesést léptem át és közben fotóztam.... :)  De itt sem estem el szerencsére.
Az egyik legviccesebb dolog az volt,  hogy mikor feljutottam ezen a nehéz terepen, észrevettem, hogy a teteje le van zárva szalagokkal és ki van rakva, hogy nem szabad itt lejönni. Na most nem tudom, hogy felmenni se lehetett volna, vagy csak a lefelé menő forgalomra vonatkozott, viszont akkor már nekem mindegy volt. Végül majdnem 2 óra menetelés és mászás után felértem VALAHOVA. Mert a mai napig fogalmam sincs, hogy melyik pontjára érkeztem meg a hegynek, viszont a látvány mindenért kárpótolt! Csodálatos kilátás nyílt a tóra, a fű annyira zöld volt, hogy szinte vakított és persze bocik legelésztek a hegy tetején. 
Itt egy kép a kilátásról (bocikák nélkül):

Nagyon vicces volt, hogy itt találkoztam egy bácsival, akit láttam útközben is, csak ő letért az egyik útelágazásnál, mégis egy helyen kötöttünk ki. Nagyon megörült nekem, gondolom megismert ő is. Odajött, köszönt és elkezdett beszélni hozzám. Szegénynek egyetlen szavát sem értettem, ilyen még nem fordult elő velem, mióta itt vagyok, de tényleg egy kuma szót nem értettem.... Mosolyogtam meg bólogattam, mert néha a testbeszédjéből kivettem, hogy például épp azt mondja, hogy elfáradt. Mondtam neki, hogy nem igazán értem amit mond, mert sajnos nem beszélem a svájci németet, ekkor egyszercsak fogta és kiakasztotta a bociknak kihúzott drótkerítést, mondott valamit, majd visszaakaszotta.... Fogalmam sincs mit akart ezzel, talán azt, hogy be lehet menni a bocikhoz, de nem vagyok benne biztos :D  Mindenesetre legalább az értettem amikor elköszönt! Nagyon cuki bácsi volt és mindig meglepődök, hogy mennyire fittek itt az idős emberek, szerintem ő 70 körül lehetett és simán feljött oda ahova én!

 A lefele tartó út fele annyi időbe telt, direkt másik útvonalon mentem, hogy minél több mindent láthassak. Itt már párszor begörcsölt a lábam, de remélem, majd hozzá fogok szokni és pár hét múlva már meg se fog kottyanni.

Csütörtökön megyünk a munkatársaimmal túrázni, majd a hegy tetején eszegetni/iszogatni, úgyhogy legalább edzettem rá egy kicsit.

Ui.: Lassan eltelt már egy hónap, nagyon durván gyorsan megy az idő!

Puszi,

Eszti

Ha vasárnap, akkor bejegyzés :)

Egyik nap kedves meglepetésre értem haza, ugyanis ki van cserélve a névtáblám, eddig csak az én nevem volt kiírva, de mostmár kirakták a Laciét is. :)

Elmúlt héten sikerült eljutnom a bankba és elintézni mindent, így már rendelkezem svájci bankszámlával! :)
Egyébként az ügyintézés nagyon gördülékeny, összeszedett volt, sőt még kávéval is megkínáltak, nem vagyok én ehhez hozzászokva .... Mindent alaposan elmagyaráztak, melyik kártyát mikor és hol érdemes használni és hogy milyen egyéb lehetőségeim lennének, ha nem csak 7 hónapra jöttem volna. Nagyon elégedetten jöttem ki a bankból, szeretem ha a dolgok jól mennek a maguk útján! 
Ugyanezen a napon megvettem a tömegközlekedésre a bérletemet és egy ún. Halbtax kártyát is, ami 170 CHF egy évre, cserébe viszont a vonat-illetve buszjegyeken túl a hajókra és a cable car-okra is féláron vehetek jegyet. Nem tudom a cable car-nak mi a magyar neve, olyan mint a zárt sífelvonók, csak nyáron is használják őket, hogy felvigyenek a hegy tetejére.

Csütörtök és péntek ünnepnap volt itt, ezért hosszúhétvégém volt. Igyekeztem kihasználni a jóidőt és minél többet a szabadban lenni. Ez egy kicsit túlságosan jól sikerült, mert leégtem mint a fene ..... :D Voltam ismét tekerni a tó körül, csak most a másik irányban, még mindig csak ámulok a táj szépségén, nem tudom, hogy ez mikor fog elmúlni, remélem soha! Kb. 28 km-t tettem meg oda-vissza, a felénél leültem egy padra falatozni kicsit, és amikor elsuhant mellettem egy bicajos odakiáltott hogy "Gueti" ,ami annyit tesz, hogy jó étvágyat :) igazán kedves gesztus volt! Egyébként ekkor égtem le, amit abból tudok, hogy az egyik lyukas hátú,edzős trikóm volt rajtam ami szép nyomot hagyott a hátamon... :D A fene se gondolta, hogy így fog a nap, azért a biztonság kedvéért minden délután kifeküdtem napozni az erkélyre :D 

Úgy veszem észre, hogy egyre jobban megy a tekerés, remélem sokat fogok fejlődni. Sose volt kis vádlim, de azt hiszem, itt se lesz kisebb..... :D 

Ilyen szép helyeken jártam:

Nagyon várom már a nyarat,főleg,hogy van itt ingyenes strand a tónál, biztos sokszor fogunk majd menni! Nézzétek, milyen csúnya és koszos a víz: 

Szombaton és vasárnap street food fesztivál volt a tóparton, 40 féle árussal, volt itt minden: brazil, indiai, thai,mexikói,olasz, bbq, mindenféle hambi, kolbász és képzeljétek volt egy magyar stand is, ahol lángost lehetett venni :) Mivel a vérem pirosfehérzöld, ezért azonnal a lángosra vetettem volna magam, de sajnos korai volt az öröm, mert mondták, hogy várni kell kb. 1 órát mert nem kelt még meg a tészta. Na sebaj, addig szereztem magamnak egy jó kis aperolspritzet (ami egyébként drágább volt, mint a kaja: kb. 3000 HUF/3 dl) Végül sikerült lángost vennem, egy igazán kicsike került kb. 2300 HUF-ba.
Vasárnap visszatértem és ettem egy bbq szendvicset,ami olyasmi volt, mint amit a Meat&Sauce-ban lehet kapni, fincsi volt és ugyanannyiba került,mint a lángos.

Tényleg, az árakról még nem is nagyon írtam eddig. Nagyjából azt vettem észre, hogy kb. kétszeres vs.háromszoros áron vannak a szupermarketben a kaják, szóval nem annyira durva, mint gondoltam. Viszont amikor először vettem húst, na akkor leesett az állam. 1 kg csirkemell 10.000 HUF!!!!! először az hittem rosszul látok, de nem.... :D a disznóhús is kb ennyibe kerül, a többit még nem néztem meg, de utána fogok járni, hogy mások hol vesznek húst és milyet, mert ez nagyon meglepett :D 

 Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy múltkor olyan rosszul ment a munkahelyemig való tekerés, ezért vasárnap ismét nyeregbe pattantam, hogy javítsak a teljesítményemen. Nagyon jól sikerült, mert megállás nélkül végigmentem, még ez emelkedőkön se tótam!!! Igaz, a legnagyobb emelkedőn 200 volt a pulzosom, de megcsináltam!!! Megtaláltam a helyes odavezető utat is, így 40 perc alatt ott voltam. Biztos, hogy be fogom vezetni a bringával való munkábajárást itt is! :)

Köszönöm a figyelmet és puszi,

Eszti

Ui.: kb. harmadjára írom meg a posztot, mert nem sikerült elmentenem, szerintem nem bírja el a sok képet, így a kaja képek most kimaradtak....

Sziasztok,

Egy örömhírrel kezdem a bejegyzést: 1 hónap múlva már ketten fogjuk írni a blogot, ugyanis Laci csatlakozik hozzám Svájcba!!! Ennek elmondhatatlanul örölük és már nagyon nagyon várom (L) A sticky note már tele van írva a gépemen, hogy miket kell majd együtt felfedeznünk!

No, kezdődjön hát az élménybeszámoló:

Az elmúlt hét télies időjárása után (mínuszok, havazás...) nem gondoltam, hogy rövidesen kipróbálhatom idegen terepen a bringámat..... ÉÉÉÉS DE! 

Tegnap végre kisütött a nap és egészen nyárias volt az idő, így reggel azonnal a kávé és reggeli elfogyasztása után, nyeregbe pattantam. Féltem, ha sokáig halogatom, akkor elromlik az időjárás... :D

Jól felépített és kidolgozott tervem az volt, hogy lemérem az időt a munkahelyemig, megállás nélkül. Hát hogy is mondjam........ nem sikerült :D Egyrészt azért, mert nem bírtam ki, hogy ne álljak meg fotózni , másrészt pedig voltak olyan emelkedős részek, amikor, hogy a legendát idézzem: "Tótam.."  Nem baj, gyakorlat teszi a mestert! :)

A lejtők viszont annál inkább mentek... :P Csak úgy süvített a fülembe a szél!! :D Az első nagyobb lejtőn rögtön felírtam a képzeletbeli listámra a sisakot, mert ha hirtelen be kéne fékezni, akkor azért nagyot lehetne zakózni... 

A bicikliút egészen elképesztő helyeken megy végig, volt itt minden: úton az autók mellett, járdán,lakóövezetben, tóparton, sínek mellett, fák között,lakókocsi park mellett, puszta közepén, bocik mellett... :  

íme néhány kép az útról, a teljesség igénye nélkül:

Itt az első képen látható a cél: 
(szerencsére olyan magas az épület, hogy könnyű észrevenni:)

Nagyon sok kerékpárossal találkoztam útközben, általában komplett családokkal, ahol már legkisebb tagok is tekertek vagy hátul ültek a kis utánfutón. Emellett meglepően sok görkoris is volt, legközelebb majd azt kell kipróbálnom, csak azt nem tudom, hogy emelkedőn mihez fogok vele kezdeni.... :) 

Az út oda-vissza összesen 2 óra volt, mindennel együtt. Egyszer ültem csak le pár perce vasútállomáson, hogy szerezzek egy kis wifit, és megírjam Lacinak, hogy ha nem jelentkezem órákon belül akkor megpusztultam :D :D Illetve, hogy lehet, hogy inkább Rotkreuzban alszok ma .... 

Na de végül nem így lett, szépen erőt vettem magamon, és a visszaút már egész könnyed volt:) 

Nagyon hasznos, hogy végig ki van táblázva a bicikliút (de amúgy nem csak az, hanem a sima járdák is), hogy mi merre található és néha még az is, hogy gyalog ez mennyi idő. Ezen táblák és a tó segítségével nem tévedtem el, bár a végén szerintem Rotkreuzban elkolbászoltam, mert visszafelé már nem azon az úton mentem... naaa mindegy.

Valahogy belekeveredtem egy bazi nagy golfpályát kettészelő útra is, ami elég para volt, mert hallottam, ahogy izomból ütik a golflabdát,közvetlenül mellettem, itt ismét eszembe jutott, hogy kéne egy sisak... Mégis mekkora Darwin-díj lenne,ha fejen találtak volna :))
Erről nem csináltam képeket, a fent említett okok miatt, illetve azt hiszem az ott golfozók sem annyira örültek volna neki.

Szintén a túra során lettem figyelmes egy virágmezőre, ahonnan lehet virágot szedni és becsületkasszás alapon bedobni a pénzt a perselybe. Nagyon szimpatikus nekem ez a felfogás és nagyon jól működik.
Ezeket a szép tulipánokat ott szedtem:

Egyébként múlt hétvégén pár órára elállt az eső és elmentem a borús időben sétálni itt a környéken, akkor csináltam ezeket a képeket:

 Úgy tűnik ma is esni fog egész nap az eső, bár bevallom nem valószínű, hogy ma is bringára pattannék, akkor se ha jó idő lenne. Mondjuk úgy, hogy ma regenerálódok... 

Remélem tetszettek a képek és sikerül minél több látogatót kicsalogatnom :P

Puszi,

Eszti