Itt van a blog, itt van újra,

S szép, mint mindig, énnekem.

Tudja Isten, hogy mi okból

Szeretem? de szeretem.

(Petőfi Sándor után szabadon schmittelve)

Mivel sokat kellett rá várni, ezért kicsit hosszabb tartalommal igyekszem kárpótolni a lelkes olvasókat. (A képek Zugban készültek és nem kapcsolódnak közvetlenül a szöveghez, de érdekesebbé teszik azt.)

Az elmúlt időszakban az időjárás kezd bináris jelleget ölteni, miszerint vagy nagyon jó idő van és napsütés (sajnos ez a ritkább eset) vagy esik, mint a ló dereka.

Az ígéret szép szó (de nem szebb, mint a Toilettenbürstenbenutzungsanweisung, amit egy WC-ben fedeztem fel és a helyes kefe használatra hívja fel a figyelmet) és betartom ígéretemet, mert úgy jó, ennek megfelelően a mai posztban a svájci szokásokról lesz szó.

Ami leginkább megfogott a svájciakban az a kedvességük és az emberekhez való hozzáállásuk, nagyon sokat mosolyognak, türelmesek, nyugodtak és segítőkészek, előzékenyek. Pl. itt Zugban az autósok, motorosok, biciklisek mindig megállnak a zebrák előtt, ha valaki át akar menni az úttesten, hozzáteszem a nagyobb városokban, pl. Zürichben ez már kevésbé jellemző.

Közlekedéssel kapcsolatban érdekes még, hogy parkolójegyet úgy lehet venni, hogy miután leparkolsz egy helyre, megadod a hely számát az automatában. Az ellenőr itt nézi vissza, hogy melyik helyre nem vettek jegyet, majd ellenőrzi és mosolyogva megbünteti a szabálytalankodót. Érdekesség, hogy iskolaidőben, amikor iskolások érkeznek vagy mennek hazafelé, kitesznek egy figyelmeztető táblát az út két oldalára az autósoknak és kiáll egy forgalomirányító ember, aki az úttesten történő átkelést hivatott segíteni. Az egyik bácsi egyszer már Eszternek is segített megtartani a bringát -pedig ő már nem iskolás-, miközben megállt bekötni a cipőfűzőjét és egyik kezével egyensúlyozta a bringát.

Talán ezek azok a dolgok, amik a magyarokból leginkább hiányoznak a kölcsönös bizalom mellett, ittlétünk során még senki sem próbált meg átverni minket. Eleinte kicsit furcsán is éreztem magam a folyamatos gyanakvás miatt. Példaként egy apróság: nincs értelme megszámolni a visszajárót, mert mindig annyi, amennyinek lennie kell. Valljuk be Pesten néha szólni kellett, hogy jócskán kevesebb, ami persze a matematikai képességek hiányának is betudható, ha az ember jóindulatú akar lenni. Bár amikor a kezemben lévő aprót visszagórom a pultra és a pénztáros rögtön tudja, hogy miről van szó és kérdés nélkül egy pillantás alatt kiegészíti a megfelelő összeggel az elég gyanús, vagy az illető esőember… :D Ezt a kis mutatványt egyfajta cafeteria elemnek tekintik otthon.

Ejtek néhány szót Zug büszkeségéről, a cseresznyefákról is. A város életében nagyon fontos szerepet tölt be a cseresznye, volt egy program is, ami 1000 cseresznyefát Zugnak címen futott és ennek köszönhetően a városban valóban sok ilyen fa van. Emellett híres még a 100 éves cseresznyetorta és a cseresznye”pálinka” is. Mellettünk is van egy fa, amin idén elég sok cseresznye termett, azonban a madarak is szemet vetettek a gyümölcs szemekre.

Egyik este épp Trónok harcát néztünk, amikor Eszter felkiáltott, hogy: „Láttad, a szomszéd kilőtt az ablak mögül egy pisztollyal?” :O. Egy pillanatra megkérdőjeleztem mondanivalója valóságtartalmát, mert nem láttam a faltól semmit, de néhány perccel később már nekem is megadatott a szerencse, hogy lássam, ahogy „elsül” a fegyver. Meglehetősen szürreális élmény volt, később rendszeressé vált a lövöldözés, a gyümölcs őrzőjét pedig elneveztem Vitonak. Bár versenyben volt a Vágási Feri név is, gondoltam úgyis szomszéd és hasonló kvalitású, mint ő. Végül így lettem Ordenáréék után Vito keresztapja is.

A gerillaharcos Vitoban annyira erős volt a küldetéstudat, hogy napjában többször is leadott 3-4 lövést az ablak fedezékéből a fát megdézsmáló madarakra. Emellett egy ultrahangos riasztót is kihelyezett, ami sajnos nem volt elég ultra ahhoz, hogy mi ne halljuk. Ez arra volt jó, hogy amikor busz vagy kamion haladt el az utcán, bekapcsolt miközben a fán étkező madarak békésen folytatták lakomájukat. Gondolkodtam rajta, hogy teszek egy próbát és varjú jelmezben elkezdem enni a termést és várom a következményeket, de varjú jelmez és golyóálló mellény hiányában ezt végül inkább elvetettem. Próbáltam lefotózni az eljárást, de amikor géppel a kezemben vártam, hogy kilő sosem tette, ezért sajnos nem tudok képpel szolgálni az utókornak erről a nemes csatáról… Pedig a képek láttán Mr. Vajna biztos kedvet kapott volna a storyline megfilmesítéséhez, garantált kasszasiker.

Nézőpont kérdése, hogy sajnos vagy szerencsére, de Vito alulmaradt a csatában, a madarak 4-5 nap alatt leették az összes termést, az ultrahangos riasztó eltűnt megszokott helyéről és Vito-t sem láttuk azóta… Lehet, hogy az életével fizetett és madár vendetta áldozata lett vagy készül a következő szezonra? Ez azóta is nyitott kérdés.

De vissza a szokásokhoz, a következő dolog, ami nagyon tetszik, az a pazarlás hiánya. Személy szerint mindig is utáltam pl. kaját kidobni és igyekszem a lehető legkevesebbet pazarolni más területen is. Ez igaz az itt élőkre is, ugyanis szinte mindig megeszik, ami a tányérjukon van. Jól látszik ez a fajta ésszerű spórolás az itt élő állatokon is: ha belegondolunk mi a közös a tehénben és a kecskében, rájövünk, hogy mindegyik kérődző, azaz kétszer eszik meg ugyanazt az ételt, ez ám a hatékonyság! :D

A következő szokás, amiről említést teszek, a gyermekáldással kapcsolatos. Amikor valakiknek gyereke születik, a barátaik egy táblát tesznek ki a szülők házára, amin a gyerek neve és születésének napja látható és állítólag egészen addig kint van, amíg meg nem hívják őket ünnepelni. Itt a környéken van egy család, akik úgy tűnik, hogy nem igazán akarnak bulizni, mert a tábla már lassan 3 éve kint van. Nem tudom mi az oka: a barátok tűntek el vagy a májcirrózis lehetősége jelent meg?

Végül, de nem utolsó sorban az itt élő emberek nyelvtudása jutott eszembe, ugyanis nagy többségük tud angolul, függetlenül attól, hogy milyen munkát végez.

És most következzen, hogy miben vagyunk jobbak, mint a svájciak:

Ami elsőként meglepett az a hulladék gyűjtésének módja, azt gondoltam, hogy mivel itt élen járnak ebben minden sokkal szervezettebb, mint otthon, de nem egészen így van. pl. Zugban csak a kommunális hulladék részére van kijelölt hulladékgyűjtő edény, aka: kuka, a lakásoknál. Továbbá csak az erre a célra kijelölt zsákot lehet használni, ami meglehetősen drága, ezzel is azt szorgalmazzák, hogy ne kerüljön sok kommunális hulladék a zsákba.

A szelektíven gyűjtött fémet, üveget, PET-et el kell vinni a legközelebbi, erre a célra kijelölt helyre, nem nagy távolság, de azért elég meglepő és kényelmetlen dolog. Ráadásul az üveget bizonyos időszakokban nem szabad kidobni, mert zajt kelt… Ezzel szemben a papírt pl. ki lehet tenni a ház elé és elviszik. A papír csendes, az üveg nem.

Mellesleg a zajra nagyon érzékenyek errefelé: a lakásokban pl. nincs mosógép, hanem az alagsorban/pincében van egy közös gép, azonban ezzel is csak meghatározott időintervallumban lehet mosni (itt pl. minden nap 8-22h között). Ez is némi megszokást igényel.

Már-már a személyi szabadságjogok korlátozását lehet felfedezni abban a kezdeményezésben, hogy bizonyos cégek a parkolóhelyek hiánya miatt be akarják vezetni, hogy akinek van 35 percnél rövidebb tömegközlekedési lehetősége, az köteles ezt igénybe venni és nem utazhat autóval a munkahelyére.

Autózást illetően itt is jellemzően 1fő/autó az átlagos arány a közlekedésben, ráadásul nem nagyon vannak kis károsanyag emissziójúnak mondható autók sem. Elég sok a „válságverda” errefelé (leginkább Porsche-ből van sok, de a kisebb autók között is, pl. Golf, Focus többségében GTI és ST változatok az elterjedtek) ennek oka feltételezhetően a korábban már említett kedvező adózási törvényekben keresendő.

A környezettudatossággal kapcsolatban még annyit, hogy pl. papírzsebkendőt nem lehet venni nagy kiszerelésben, a 100 db-os csomagban is 10 db, 10 db-os zsebkendő van külön becsomagolva. Ez akkora muda, hogy egy fekete öves lean specialista a haját tépné, ha meglátná. :D

A következő negatívum a szokásokkal kapcsolatban, hogy itt pl. lehet dohányozni a megállókban és elég sokan élnek is ezzel a lehetőséggel, számomra meglepő módon ebben is előrébb járunk, kivéve azt, hogy nálunk a csikket ott dobálják el, ahol éppen elszívták.

Erről jut eszembe: néhány napja különös dolgot láttunk, ami a spóroláshoz és a cigizéshez is köthető. Adott volt a parkban egy 4-5 fős társaság, amelynek tagjai költséget optimalizálva 1 szál cigit megosztva érezték a #chill-t, #zen-t meg a #magasélet-et. Semmi sem bizonyítja jobban, hogy jobb adni, mint kapni, hogy a cigi folyamatos körbeadása és elszívása után embereinknek látványosan jobb kedvük lett. Ez aztán a sharing community, bele se merek gondolni mi történne, ha itt is megjelennének a kormánybarát nemzeti dohányboltok. Na jó, maradjunk annyiban, hogy nem csak az itt élő állatok szeretik a füvet… :D

Az utóbbi hetekben itt is minden az EB-ről szólt, bár az otthon látott focilázat az itteni állapotokkal összehasonlítva ez inkább hipotermia. Érdekli őket a dolog, de nem volt utcára vonulás, mint otthon a magyarok sikerei láttán, igaz ezen nem is lepődtünk meg ismerve a svájciak mentalitását. (Természetesen jó hazafiként, mi is végigszurkoltuk a magyar válogatott összes meccsét.) Néhány alkalommal láttam nagyobb örömujjongást, de ők mindannyian olaszok voltakJ. Nagyon jól leírja az itt tapasztalható visszafogottságot, amit Bödőcs mondott egykoron: „Svájcban az emberek annyira féktelenek, hogy szilveszterkor a konfettit egyből a porszívóba öntik”.

Záróakkord:

Az emelkedőkkel még mindig nem felhőtlen a viszonyom és ezt mások is észrevették. Néhány nappal ezelőtt épp egy meredek emelkedőn tekertem felfelé (valljuk be inkább a visszagurulás ellen küzdöttem) egy 30-as lakóövezetben, amikor azt vettem észre, hogy egy rendőr bemért a kezében lévő traffipax-szal, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Lehet így próbált gyorsításra ösztönözni? :O Ilyenkor általában a nevetést választom, annak tudatában, hogy ha el is ájulnék, rövid időn belül megjelenne gyerekkorom TV-műsorából a méltán híres zeneszerzőről (Beethoven) elnevezett bernáthegyi, nyakában a hordóval és benne némi rummal. Józsikáéknak volt ilyen kutyája és olyan mély gödrött ásott, hogy megszédültünk, amikor lenéztünk az aljára. (A hordós bernáthegyi valós alkalmazásáról megoszlanak a vélemények, de a gödör igaz történeten alapszik.:) )

A következő posztban Luzern mellett néhány egyéb környékbeli látványosságról lesz szó…

Tschüssli!